Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2023

Kertészkedés a gyerekekkel

Kép
  Közös munka a gyerekekkel (saját kép)  Itt a tavasz és jönnek a kinti közös programok. Nálunk már nagy hagyománya van a közös kertészkedésnek, amióta a gyerekek tudnak járni, jönnek velem és együtt tevékenykedünk. Gyakran kérdezik tőlem, hogy honnan jön ez nekem, és egyáltalán miért foglalkozom ilyen dolgokkal, hiszen ez mennyire sok idő, arról nem is beszélve, hogy sokszor szembesíteni akarnak azzal, hogy nem is éri meg. Most ebben a bejegyzésben egy kicsit ezt szeretném megmagyarázni, és bízom benne, hogy mások is kedvet kapnak hozzá!   Honnan jön ez a „hobbi” Nekem a kert szeretete és a közös kertészkedés a Nagyszüleimtől jön. Ők a szomszédunkban laktak, nagy kertjük volt, és mindig volt egy darabka föld, amit a Mama az én kertemnek készített elő tavasszal.   Együtt veteményeztünk, együtt gondoztuk – de így utólag tudom már, hogy milyen gyakran ő dolgozott helyettem, mégis hatalmas élmény volt az általam ültetett borsót, babot, paradicsomot és karalábét bevinni Anyáéknak.

Szociális-, társas készségek, érzelmi intelligencia fejlesztése

Kép
  A kép forrása: freepik.com Miért fontos erről beszélni?   Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok pszichológus, és ez egy elég érzékeny terület, így mindig figyelek a határokra, mégis azt érzem, hogy fontos írni róla. Hiszen gyógypedagógusként és anyaként is egyre többször tapasztalom, hogy a gyerekek nehezen tudnak kapcsolatokat kialakítani, nem megy könnyen a barátkozás, nem tudják a problémáikat könnyen megoldani, és ami véleményem szerint még nagyobb baj, hogy nem is mindig tudják megfogalmazni, hogy mit is éreznek pontosan. Arról pedig már csak félve írok, hogy nem mindig tudják kinek elmondani akkor sem, ha szerető, odafigyelő családban nőnek fel. Ez sajnos már az óvodában is megjelenik, és az iskolai élet során csak fokozódik.   Hogyan segíthetünk? Szerencsére már egyre több olyan játék és könyv is elérhető, amit magyar szakemberek terveztek és készítettek, így pontosan a „mi gyerekeink” nehézségeit helyezik a középpontba.   Ezek természetesen nem h

Hogyan válasszunk játékot a gyerekeknek?

Kép
  A kép forrása: freepik Sokszor keresnek meg a családok ezzel a kérdéssel is, ezért azt hiszem célszerű egy rövid bejegyzésben erre is válaszokat keresni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert több hazai játékokat-,  és/vagy fejlesztő eszközöket gyártó, illetve forgalmazó céggel vagyok kapcsolatban.  Viszont még így is rendkívül nehéz a döntés számomra is, de azt legalább biztosan tudom, hogy ezekben a boltokban, webshopokban már az „átválogatott”, valóban remek minőségű és többféleképpen használható termékeket találom meg. A minap azonban betértem egy nagyobb bevásárlóközpontba, ahol mindig megnézem a könyveket és természetesen a játékokat is. Megdöbbenve láttam, hogy mennyi mindent árulnak, mennyi olyan eszköz van, ami csodaszép, és csillog- villog, búg, világít, rezeg, hangot ad, esetleg még beszél is, de többnyire csak egy módon használható. Azt már csak félve jegyzem meg, hogy sokszor már az anyagán látszódik, hogy nem lesz túl tartós. Az árukról pedig csa k annyit szeretnék írni,