Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2023

#brunokihivas - Kirándulás a gyerekekkel Bartos Erika könyvei alapján

Kép
  Még Budapesten éltünk, amikor megjelent Bartos Erika írónő első Brúnó Budapesten -Buda tornyai című kötete. Rögtön rajongó lettem, és ezáltal a gyerekek is, hiszen mi akkor az I. kerületben laktunk, így a mesékben szereplő helyszínek ismerősek voltak számunkra, ráadásul közel is voltak.  Igazán különleges érzés volt még nekünk felnőtteknek is, hogy azok a jól ismert helyek, amiken gyakran naponta végig sétálunk egy mesében is megjelennek, ráadásul ezer dolgot tanulhattunk belőle.  Így készülünk a kirándulásra Később már a kirándulásokat is a kötetek köré szerveztük. Otthon már napokkal előtte  felkészültünk, igyekeztünk megjegyezni milyen izgalmas helyeket fogunk megnézni, majd amikor élőben láttuk rácsodálkoztunk hogyan tudja valaki ennyire pontosan lerajzolni ezeket a különleges épületeket.  Amikor hazaértünk, akkor ismét előkerült a könyv, és ha volt kedvük a gyerekeknek, akkor lerajzolták nekik mi tetszett a legjobban.  Gombai Zsuzsanna képe. Köszönöm Ezek alapján gondolhatjuk, h

Múzeumban a gyerekekkel : A Bécsi Természettörténeti Múzeum

Kép
A Természettörténeti Múzeum belseje (saját kép)   Ha nyár, akkor nálunk az azt jelenti, hogy a strandolás és a kirándulások mellet bejárjuk a környékbeli várakat, múzeumokat, kiállításokat is.  Budapesten is hatalmas kedvenceink voltak ezek a helyek, rendszeres látogatók voltunk.  Az elmúlt nyáron a közeli várak voltak a célpontok, a hétvégén viszont nagyot álmodtunk és Bécsbe mentünk el a Természettörténeti Múzeumba.  Az egyik interaktív játék (saját kép) Miért szeretünk múzeumba járni a gyerekekkel? A legfontosabb, amit kiemelnék, hogy együtt vagyunk, és együtt fedezzük fel azt a különleges világot amiben élünk... de ha részletesebben kellene leírnom, akkor ezek jutnak eszembe:  Remek tanulási lehetőség, ismereteket adhatunk át, gyakran ezek kézzel foghatóak, vagy interaktívak, így jobban meg tudják jegyezni, mintha egy könyvet lapozgatnánk az adott témáról Bővül az érdeklődési körük  Nyitottabbak lesznek az újdonságokkal kapcsolatban, kitárul a világ Alapvető szociális-, és társas s

Játékok borús időre - varázslat zseblámpával és világító eszközökkel

Kép
Szenzoros doboz és zseblámpa    Itt van ez a csodás borús, esős tavasz, amikor az embernek semmihez sincs kedve. A gyerekek már kezdték megszokni, hogy kint lehetnek egész nap az udvaron, de most mégis a szobában kell kuksolni... ilyenkor kell valami izgalmas játék, hiszen hamar jön az "unatkozoooom" kezdetű mondat.  Nálunk ezekben a napokban a legjobb játék  a ZSEBLÁMPA illetve a különböző világító eszközök, például   a  Plazma gömb  vagy a  világító panel .  Mi mindenre jók a lámpás játékok? Mindamellett, hogy a gyerekek nagyon hosszan képesek elmélyedni egy-egy ilyen tevékenységben, észrevétlenül is megdolgoztatják a különböző képesség és készségterületeket. Gyakran tapasztalom, hogy akik félnek a sötétben, vagy csak nem érzik magukat annyira komfortosan mondjuk egy-egy borús, viharos napon, azok is sokkal nyugodtabbak lesznek a lámpás játékok hatására.   A teljesség igénye nélkül néhány terület, amire hatással van ez a típusú tevékenység: vizuális figyelem  vizuális diffe

Befőzés a gyerekekkel - ezer tanulási lehetőséggel

Kép
A kép forrása: freepik.com Nálunk nagy hagyománya van a befőzésnek, ilyenkor a tavasz végén, nyár elején már kezdődik a szörpök készítésével a szezon.  Amikor kicsi voltam nekem mindig volt a Nagymamám kertjében saját kertem, de erről már egy korábbi BLOG bejegyzésben írtam (  Kertészkedés gyerekekkel  ), talán innen jön, hogy szeretném, ha a gyermekeim is tudnák, hogy mi hogyan készül... illetve kicsit azt érzem, hogy így jobban meg is becsülik amit készítünk. Hogyan vehetnek részt a befőzésben?  A gyerekek  boldogan segítenek, és hiszem, hogy kicsi koruktól kezdve meg lehet találni azt a tevékenységet, amit már el tudnak végezni önállóan, amiben sikerélményük van.  Igen, eleinte lassabbak leszünk, és eszünkbe juthat, hogy:  "ennyi idő alatt egyedül már végeztem volna..", de hosszú távon meglesz ennek az eredménye, hiszen évről évre amellett, hogy nyilvánvalóan egyre nagyobbak lesznek, úgy lesznek egyre rutinosabbak is, és a jelenlétük már valóban igazán hasznos segítséget i