Miért éppen a gyógypedagógia?

Sokan kérdezik, hogy miért éppen gyógypedagógus lettem? 

Középiskolás koromban nem igazán volt konkrét célom, tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, de akkor még nagyon más volt az irány, hiszen idegenvezetőnek tanultam. 

Utolsó évben, a szakmai gyakorlaton jöttem rá, hogy ez nem az én világom, és én ebben a szakmában sosem szeretnék dolgozni. 

Az érettségi előtti nyáron lehetőségem volt Budapesten, egy nyári táborban önkéntesként segíteni, ahol volt egy 3 éves csodaszép  Down-szindrómás kislány. Itt pecsételődött meg a sorsom. Innentől tudtam, hogy merre kell indulnom. 

Az érettségi után két évig nem vettek fel az ELTE-re, - más pedig nem is jöhetett szóba - , hiszen a gyógypedagógus képzés ott a legjobb... így két évig dolgoztam Budapesten egy szegregált intézményben asszisztensként. Közben elvégeztem munka mellett az OKJ-s gyógypedagógiai asszisztens képzést, a jelnyelvi képzést, és folyamatosan lestem a szuper gyógypedagógusokat és tanultam, tanultam, tanultam....  

Nem volt könnyű rögtön a középiskola után belecsöppenni ebbe, volt olyan nap, hogy reggel 6-ra mentem ügyelni és este 6-ig tartott ha éppen helyettesíteni kellett, kétszer 10 perc szünettel.. Már tudom, hogy ez volt a leghasznosabb két évem. 

A főiskolát ezáltal úgy végeztem el, hogy ebből a tudásból éltem. Ha egy szindrómáról tanultunk nekem egy vagy több konkrét gyermek jutott eszembe. Ha módszerekről, akkor tudtam melyik gyógypedagógus kolléga értett hozzá és mesélt róla és mit is jelent ez a gyakorlatban. 

Rengeteg családdal kerültem kapcsolatba és igyekeztem ellesni, hogyan lehet ennyire fiatalon is jó szülő-szakember kapcsolatot építeni.  Hálás vagyok az akkori munkatársaimnak. Szerencsére többekkel azóta is szoros kapcsolatot ápolunk. 

A főiskola alatt is dolgoztam utazó gyógypedagógusként láttam el integráltan oktatott SNI státuszú gyerekeket egy V. kerületi budapesti iskolában, délután pedig sajátos nevelési igényű gyerekekre vigyáztam. Nagyon szerettem ezt a közeget is. 

Közben pedig önkéntesként ahol lehetett a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek és fiatalok közelében voltam. Sokat tanultam, többet között elvégeztem az AAK oktató képzést a Bliss Alapítványnál. A gyógypedagógiának ez a területe nagy szerelem lett. 

A diploma megszerzése után oda mentem vissza, ahol minden kezdődött... Budapest egyik nagy IX. kerületi iskolájában kaptam először előkészítő csoportot, majd ovisokat. Mindkettő hatalmas kihívás volt, nagyon szerettem. 

A kislányom megszületése után - ekkor már elvégeztem az autizmus spektrum pedagógiája szakirányt is - ismét utazó gyógypedagógusként dolgoztam, de ekkor már súlyosan-halmozottan sérült gyerekeket láttam el több intézményben. 

Aztán ismét egy nagy döntést hoztunk meg, amikor több mint 10 év budapesti élet után elköltöztünk Veszprém megyébe. Itt a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálatnál helyezkedtem el, ami számomra teljesen új terület volt. Sosem dolgoztam ilyen helyen, de a vezetőség nyitott volt, és segítőkész. A korai fejlesztés, az egyéni-, és csoportos gyógypedagógiai foglalkozások vezetése, valamint a szakértői vizsgálatok voltak a feladataim. Igazán különleges része ez a gyógypedagógiának, és sokat tanultam itt, de azt éreztem, hogy valami hiányzik.... 

Egy hétvégén pedig a Férjem kitalálta, hogy kellene egy FB oldal, ahol szakmai bejegyzéseket, játék-, és feladatötleteket osztok meg, és megrajzolta a Játék rengeteg logóját, feltöltöttem az első bejegyzéseket... 

Így jutottunk el 2022. február 15-ig, amikor lejárt a felmondási időm, és elkezdtem egyedül dolgozni, létrejött a  Játék rengeteg . 

Nagyon nehéz volt helyet találni Zircen, ahol megtarthattam a foglalkozásokat, de valahogy mindig voltak segítő szándékú emberek a közelemben. Nem tudok nekik elég hálás lenni, hiszen nélkülük most nem lenne ez az egész. 

2022. szeptember 1-től pedig már a "saját" kis termemben várom a hozzám forduló családokat Zircen, a Rákóczi tér 9-ben.